2010. dec. 10.

Ember, mint áramforrás

A Fujitsu szakemberei sikeresen előállítottak egy olyan kis szerkezetet, ami fényből és/vagy a testünkből kiáramló hőből,
( pontosabban a bőrünk felszíne és a szerkezet bőrrel nem érintkező része közti hőmérsékleti különbségből ) egyaránt elektromos áramot termel. A teljesítményére vonatkozó számadatokat még nem tudjuk közölni. De ha keveset is termel, azt legalább ingyen, miközben várakozunk, vagy eszünk, ráadásul lassan 7 milliárdan leszünk a Földön és sok kicsi sokra megy. Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy a technika fejlődik folyamatosan.
Ez a találmány azért lesz hasznos számunkra, mert ha elég hatékonnyá tudják tenni és kompatibilissé például telefonokkal, mp3 lejátszókkal, akár olyan járművekkel, mint az elektromos bicikli ( ha egyfajta "energiaruhát" is alkotnak hozzá ), akkor a környezet szennyezése jelentősen visszaesne a kevesebb káros anyag kibocsátó energiatermelési folyamat miatt, valamint nem függenénk az elektromos hálózatoktól sem. És ki tudja, hogy az emberen kívül még milyen felületeken érdemes ezt a szerkezetet felhasználni. Talán a legelésző teheneken, vagy meleg vizű forrásoknál? De elég a találgatásból, íme néhány kép a szóban forgó kütyüről:





Forrás: engadget.com(angol)

0 hozzászólás:

 
Design by Free WordPress Themes