2012. jan. 6.

Geocaching

Mennénk kirándulni, csak az a kérdés, hogy hova, kivel és mit csináljunk? Létezik egy nem is olyan újkeletű, az Amerikai Egysült Államokból eredő elfoglaltság, a Geocaching.
Nem sokan ismerik itthon, ezért itt az ideje, hogy a természetszeretők, túrázni, kincset keresni vágyók is tudomást vegyenek róla. A játékhoz nem szükségeltetik más, csak egy térkép, GPS készülék (akár egy jobb fajta telefonos is megfelel) és jó idő. A feladat az, hogy koordináták alapján meg kell keresni egy-egy úgynevezett geoládát, amit a kihelyező személy jól el is dugott általában. Ennek a doboznak igen sokféle típusa van elhelyezés és tartalom szerint, sőt lehet virtuális is, miszerint nem egy konkrét dobozt kell találnunk, hanem például egy szobron olvasható szöveget. Ez a doboz sok mindent tartalmazhat, azonban fontos, hogy van benne egy jelszó is, mellyel hivatalossá tehető a megtalálás ténye.
Magyarországon a játék 2001-ben kezdődött el az első láda elhelyezésével, azonban ma már a számuk elérte a 3000 darabot országszerte, tehát bőven van meglátogatható hely. Ezek általában nevezetes helyszínek, vagy csodálatos természeti jelenségek közelében találhatóak.
Elő a túrabakancsot, a térképet és az iránytűt! Akinek tetszik, induljon el kicset keresni, vigye el a gyerekeket is, mert biztosan nagyon fogják élvezni. Ne felejtsük el, hogy a ládát áthelyezni, tönkretenni, elvinni, kirabolni tilos és nem tisztességes másokkal szemben!

Íme a hivatalos magyar Geocaching oldal, ahol megtalálhatóak a koordináták és leírások is: geocaching.hu

0 hozzászólás:

 
Design by Free WordPress Themes